Macron az Orbánnal való tárgyalás előtt felajánlotta Európának a francia atomfegyvereket

2025. március 05. 20:35

A francia elnök közölte, az ukrajnai béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd”.

2025. március 05. 20:35

Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja szerda este Franciaország elnöke, Emmanuel Macron, ám előtte még akadt egy kis dolga: magyar idő szerint este nyolckor nagy tévébeszédet intézett a franciákhoz.

Ezt is ajánljuk a témában

„Új érába lépünk” – fogalmazott a beszédben a France24 tudósítása szerint Macron. Ennek oka, hogy a világrendet történelmi jelentőségű események rázzák meg, Amerika Ukrajnának nyújtott támogatása bizonytalan, sőt: az amerikai szövetségesek vámokat is kapnak a nyakukba. Ebben a helyzetben a francia elnök szerint „hosszútávú béketervvel kell előállnunk”, és „Európának képesnek kell lennie arra, hogy jobban megvédje magát.”

A francia elnök közölte, az ukrajnai béke szavatolása „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd”.

„Nem harcolni mennének, nem mennének a frontvonalba harcolni, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását” – mondta.

„Többet kell fegyverkeznünk” – fogalmazott.

Ennek érdekében Franciaország Európa védelmi költéseinek növelését szorgalmazza, illetve azt,

hogy az európai fegyver-, lőszer- és katonaieszköz-vásárlások európai forrásból történjenek.

Ehhez „régiónkat újra kell iparosítani” – vélekedett a francia elnök.

Macron emellett felajánlotta a francia atomfegyver nyújtotta védelmet a kontinensnek – nem tisztázott, hogy csak az Európai Unió tagállamainak, vagy másoknak, például Ukrajnának is. „Franciaország 1964 óta tart fenn nukleáris elrettentő erőt.

Ennek az elrettentésnek minden európai szövetségesünkre ki kell terjednie” – fogalmazott. 

A francia elnök bejelentette azt is, hogy jövő héten Párizsba hívja az összes európai vezérkari főnököt. Figyelmeztetett:

Franciaországnak fel kell készülnie arra az esetre is, ha az USA többé már nem áll mellette.

Zárásul Macron egységre hívta fel a francia nemzetet. „A francia nemzetnek szüksége van rád. A politikai döntések és a katonai eszközök csak a puzzle darabkái”, ám szolidaritás nélkül az egészből semmi sem lesz – fogalmazott. „A mi generációnk nem fog tudni egyszerűen csak megélni a békejáradékból. Rajtunk áll, hogy elvessük a jövő magjait” – így Macron.

Fotó: Ludovic MARIN / AFP

Összesen 418 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. március 06. 11:54
Macron minimum kétkulacsos "politikus"!
polárüveg
2025. március 06. 10:22
Macron: Na figyeljetek, mert korszakos bejelentést kívánok tenni! Felajánlom Európa védelmére az atombombáimat! (Félre: Úgyis lejárt a szavatosságuk.) Hozzá a rakétákat, teljes felszereléssel! (Félre: Nem kell tudni, hogy már nem működnek.) Higgyétek el, hogy jól jártok, mert olcsón megszámítjuk, és így mindenki kivétel nélkül jól jár, mi főleg. (Titkárhoz: Hova tettük az északkoreai cég kártyáját, amelyik rakétafelújítást vállal? Nem, ez nem az, ez az arab Rocket Waterpipe.) :)
strz-123
2025. március 06. 10:01
Putyin követelése 2014 óta ugyanaz - ne legyen NATO jelenlét Ukrajnában. Macron bebizonyította, hogy a hatalmas államférfiakra jellemző minimum is probléma számára , miszerint képes FIGYELNI arra, mi a lényeg. Szerinte a megoldás az, ha azt csináljuk ami egyszer már háborúhoz vezetett. Aláírtuk Putyinnal a Minszki megállapodást, majd suttyomban úgy csináltunk mintha nem írtuk volna alá, és katonai erőt küldtünk Ukrajnába, hogy azok felkészüljenek. Tehát ha most aláíratunk egy fegyverszünetet Putyinnal, és katonai erőt küldünk oda - nem azért hogy harcoljon, másért - akkor jól kibabrálunk Putyinnal, mert elérjük hogy NATO jelenlét legyen Ukrajnáéba de Putyin majd nem veszi észre. Gratulálok. Különösen azért, mert mióta Trump az elnök, Lavrov és Putyin is TÖBBSZÖR DEKLARÁLTA, HOGY TUDATÁBAN VANNAK AZZAL LEGUTÓBB A MINSZKI MEGÁLLAPODÁS ÁTVERÉS VOLT, MOST NEM FOGNAK FELÜLNI ENNEK MÉG EGYSZER. MACRON FIGYEL ÉS TANUL BAZDM@G. KÖSZÖNJÜK, EMESE.
Obsitos Technikus
2025. március 06. 09:34
Eurázsia nyugati fele a háború elején még hadakozik kicsit, tán atomfegyverekkel is fenyegetőzik, de aztán Eurázsia Eurázsia lesz Óceánia meg Óceánia. (Orwell: 1984 3. fejezet.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!